A SZIGETVÁRI TANKERÜLETI KÖZPONT

Szentlőrinci Általános Iskola Bicsérdi Általános Iskola Tagintézménye

pályázatot hirdet Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében

tagintézmény-igazgató

Munkakör/feladatkör betöltésére.

A részletes pályázati kiírás itt olvasható.

Diákjaink újra I. helyezést értek el az NYMTIT által szervezett Niels Bohr vetélkedőn, így a vándorserleget újabb egy évig iskolánk őrzi.

A csapat tagjai: Steigerwald Máté, Pej Fanni, Varga Viktor és Szakala Bence voltak.

Felkészítő tanáruk: Matyók-Antics Éva.

Eredményükhöz gratulálunk!   

 

Tanulóink remek eredménnyel zárták az atlétikai megmérettetést. Gratulálunk a sikerhez felkészítő tanáruknak, Czakó Ritának is!

Május 8-án rendeztük meg a József Attila szavalóversenyt Bicsérden a Közösségi Házban. A hagyományokhoz híven ezúttal is a 3-8. évfolyamon tanuló diákok jelentkezhettek. Az elmúlt évhez hasonlóan idén is nagy volt a versmondó kedv, hiszen több mint harminc jelentkező volt. A jó hangulatú és színvonalas versenyen egyaránt hallhattunk lelkes és kiváló verseléseket is. A szavalók végül arany-, ezüst- vagy bronzminősítésben részesültek. A zsűri tagjai Kovácsné Nagy Katalin, Botykai Katalin és Hunyadi Fanni Zita voltak.

Aranyminősítést elérő tanulók

Alsó tagozat: Szántó Bálint (3.o.), Németh Bálint (4.o.), Müller Noel (4.o.).

Felső tagozat: Petainek József Pál (7.o.), Szabó Benett (7.o.), Pej Fanni (8.o).

A gyerekeket felkészítették: Gémesné Balog Tímea (3. évf.), Szili Attila Sándorné (4. évf.), Monostori Ákos (5-8. évf.).

 

Iskolánkban 2026.április 28-án került megrendezésre a "Szépen, pontosan másolok!" verseny az első és második osztályos tanulók számára. Idén 22 gyermek (1.o. 15 fő, 2.o 6 fő) vett részt.

Díjazottak:

I.

Zolnai Lotti (1. o.)

Bogdán Tamara (2. o.)

II.

Hódosi Milla Dorka (1. o.)

Vitéz Benett Attila (2. o.)

III.

Parádi Tamara Sára (1.o.)

Bogdán Maja (2.o.)

 

Különdíjasok: Gémes Laura (1. o.), Szabó Gréta (1. o.), Farkas- Enyeszti Luna (1. o.), Kis András (2. o.)

 

Iskolánk tanulóinak gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

Köszönjük a szervezést Bogdán Noéminek és Botykai Katalinnak.

Fotók a galériában.